Publikációk
Főoldal|Publikációk 2001. február

Medvék és farkasok Veresegyházán
Ha az állatok iránt érdeklődő magyar ember szaladgáló, játszadozó, fára mászó medvéket szeretett volna látni, akkor eddig jobbára leült a TV-készüléke elé, és amennyiben elérhető volt számára, a Spektrum TV vagy National Geogra- phic műsorára kapcsolt. Itt jó eséllyel nyerhet ugyanis betekintést e nagy testű, barna bundájú állatok szabad életé- be. Persze megnézhette őket akár élőben is állatkertjeink egyikében, de nem valószínű, hogy a fenti tevékenységek bármelyike is megfigyelhető lett volna a pár négyzetméteres "betonbörtönben".
   Veresegyháza korábban asszonykórusáról volt híres, mára azonban más nevezetességgel is büszkélkedhet e Budapesttől mintegy 30 km-re fekvő, így a fővárosból könnyen és gyorsan megközelíthető város. Néhány éve egy vállalkozó nem hagyta, hogy pusztulás várjon az állatkertekből, cirkuszokból kive- tett medvékre és menhelyet nyitott a számukra. Gödöllőről indult, majd miután ott nem nézték jó szemmel, és a területet is kezdték kinőni az egyre szaporodó medvék, a farm átköl- tözött Veresegyházára.

Itt az állatkerti körülményekhez képest hatalmas területen leltek otthonra a barnamedvék. Az állatokat természetesen magas, biztonságos kerítés veszi körül, aminek mentén telje- sen körbe lehet sétálni, és közben szemügyre lehet venni a mintegy harminc kergetőző, verekedő, hempergő vagy éppen táplálkozó medvéket. Olyannyira testközelből lehet megfi- gyelni őket, hogy inkább arra kell vigyázni, nehogy kísér- tésbe essünk és meg akarjuk simogatni a kerítésen keresztül barna vagy éppen ezüstösen fénylő bundájukat.

Az apróságok biztosan legalább olyan lelkesedéssel fogják figyelni a medvéket, mintha a TV-macit látnák megelevened- ni, és még a fogmosástól, ágyba bújástól sem kell tartaniuk.

 Ha a macikat meguntuk, elég csak a szomszédos kerítéssel határolt területre bepillantanunk és máris másik "mesehő- sünkkel" a nagymamát is felfaló, lompos farkú farkassal találjuk szembe magunkat. Természetesen ezek az állatok is szinte paradicsomi körülmények között tölthetik itt napjaikat. Ottjártamkor éppen egy dombtetőre felmászó és onnan kö- rülnéző farkas sziluettjében gyönyörködhettem, háttérben a narancssárga különböző árnyalataiban öltözött, nyugovóra térő nappal.

A terület szabadon, belépődíj nélkül látogatható. Veresegy- házán a Termál fürdő bejáratánál a Medve-farm útbaigazító táblát kell követni, innen az út egy pár kilométer megtétele után a kerítések melletti parkolóban végződik. Mielőtt a far- mot elérnénk, útközben még egy kis lovaglásra is lehetőség kínálkozik.